Extraskorpió

A magamfajta ember már csak olyan, hogy ha valakit fel kell hívnom, akivel régóta nem beszéltem, ha épp csak pár szóban is, de szeretek érdeklődni affelől, hogy van, mi történt vele a legutóbbi találkozásunk/beszélgetésünk óta. Ezt úgy az esetek ötven százalékában félre szokták érteni az emberek, mert azt gondolják, hogy szabvány udvariasságról, üres frázisolásról vagy kommunikációs trükkről van szó - pedig engem tényleg érdekelni szoktak ezek a dolgok, szerintem jó tudni, hogy kivel mi újság. Szóval én úgy nézem, hogy ilyenkor ötven százalékban még mindig megérte - és a másik ötvenről meg valahol én tehetek, hogy nem tudok elég időt szakítani a barátokra.

A lényeg viszont nem is ez, hanem hogy efféle esetben az általam ismert információk felhasználásával hogy festhet a lehető legszerencsétlenebb nyitómondat.

- Szia, ezer éve nem beszéltünk! Még akkor hallottam rólad utoljára, amikor megházasodtál, mi újság veled?
- Két éve elváltam...

Tökéletesen tisztában vagyok azzal, hogy labdába sem rúghatok egy Bruti vagy egy Zyro sensei mellett, de megsejtve egy csipetnyit ebből a mérhetetlen szellemi örökségből, a minap kitaláltam életem eddigi magasan legrosszabb viccét. Nincsenek illúzióim és nem is török valószerűtlen babérokra: ha egy kis fájdalmat okozni tudok vele, maximálisan elégedett leszek.

Az megvan, hogy tulajdonképpen mindenki focistának születik a világon?
Csak először meztelen.

Ami szemünk fényét, a kis terroristát trónörököst illeti, életrevaló legénnyé cseperedett, ahogy kell. Energiája, kedve és lelkesedése is van bőven a világ megismeréséhez.
Tudva, hogy ebben a kérdésben mennyire könnyű elfogultnak lenni, nem kezdem el azt mondani, hogy szerintem mennyire okos, figyelmes (és csökönyös) az úr, inkább csak örülök annak, hogy mostanság már tényleg minden nap mutat valami újat.

Ahogy beszél, az valami elképesztő. Már fél évvel ezelőtt egyértelmű volt számunkra, hogy mennyi mindent megért a világból, de ahogy elkezdte próbálgatni a szó-formálást, az leírhatatlanul édes. Főleg, amikor beleviszi az egyéni stílust.
Már többször eltűnődtem azon, mennyire szegényes a nyelvünk, hogy nem lehet írásban visszaadni azt, amiket mond. Magyarban sokszor nincs rá olyan hang, nem tartozik hozzá betű, ezt csak körülírni lehet.

Kicsi Szilárd nagy kedvence természetesen a Kis Vakond, akit hangulatától függően vagy Vavajni-nak vagy Vavain-nak hív. Pár napja azért előrukkolt egy Kissz_hatásszünet_Vakonddal is, hogy azért lássuk, tudja ő, kiről van szó.
Egy vendégségben volt olyan szerencséje, hogy megismerkedett két papagájjal, azaz papapajíí-val. Néhány hete jött rá, hogy ha valamit kap, akkor arra azt kell mondani, hogy koszomöm. Előtte nem sokkal találta ki, hogy ha valaminek nagyon örül, akkor az a teendő, hogy odamegy az illetőhöz, átöleli, és azt mondja neki, hogy szered (ez időközben tiszta szeretté fejlődött).

Úgy nagyjából ezeket írtam össze piszkozatban - azóta viszont már annyi szava van, hogy nem tudnám felsorolni. Bár sokszor még nem mennek a mássalhangzók, a magánhangzókból (az univerzális cserehangként használt á, i, ö trükökkel együtt) egész jól rá lehet jönni, hogy mit akart mondani (mert ha nem, amúgy is végünk: addig mondja, hogy nem, nem, amíg rá nem jövünk, hogy mit szeretett volna). A hangsúlyozása meg egy tünemény, de tényleg: ezt hallani kell.
Két jó példa: ha fagyis van a könyéken, neki lole-ttti kell, de nyomban. Ha meghallja a jellegzetes hangot, azonnal tudatja a világgal, hogy kukász-áutyó van a környéken.

Hogy a sok szövegnek valami jó legyen a vége, íme egy szokásos, öntudatos-büszke mosoly, a hajtás alatt. Majd elfelejtettem mondani: a kis uraság imádja, ha fémpép készül róla, sőt, néha már egyenest kiköveteli (ahogy most is, és olyankor ilyen képet vág).

Tovább »

Kivételesen olyasmi történt velem az elmúlt fél évben, ami a korábbi blogos éveimben kevéssé volt jellemző.
Ezúttal azért nem írtam, mert a terveim megvalósításán dolgoztam, és nem csak álmodoztam róluk.
Ennek legfőbb eredménye itt látható. Ezzel eldőlt, hogy a kósza villanások után végre érdemben is felkapaszkodtam a honi írói palettára (ez de gyönyörű képzavar).
Emellett a szürkének és unalmasnak még viccből sem nevezhető vállalkozói, családi és házastársi életemben is akadtak emlékezetes hullámvölgyek (hullámok) - csak már eljutottam oda, hogy a folyamatokról nem, csupán a vég(rész)eredményekről akarjak írni.

A jövőben tehát több bejegyzés várható, mint az elmúlt években összesen.
Új hangsúllyal, új tematikával igyekszem újraindítani ezt a blogot is.

- márciusról elmaradt bejegyzés -

Ralis tizenhét hónapos múlt, amikor bekövetkezett.
Lila Boszi kiszámolta, melyik az a nap, amikor sajtból van a hold, és lőn, megejtettük az első hajvágást.

Ilyen volt.

 

Ilyen lett.

 

Komolyan, mintha kaptunk volna valahonnan egy másik gyermeket.

Ezt a veszteséget egy szezon alatt nem lehetett ép ésszel feldolgozni.

A legendák örökké élnek.

Az a jó az új tervekben, hogy sokáig kitart a kezdő lendület. Az alább vázolt tervek egy része sínen van, csak ez némiképp időigényes - például nagy kedvvel elmerültem az írói blogom részleteiben, és ezzel szépen el is szaladt az elmúlt pár hét.
Persze az Univerzum folyton figyel, és visszajelez a kellő pillanatban, hogy a sok lényeges tett mellett ne kerülje el a figyelmünket a lélektani visszajelzés is.

Szóval ott ültünk Srakker buliján, és épp Bodzáról meg a gyermekeiről beszélgettünk Mantis hölgye Syttával - és elkövettem azt a hibát, hogy Aurát mondtam. És mit reagált erre a főfőmérnök?
- Bazmeg Raon, még csak öt perce ülünk itt, de te már most az auráról beszélsz...

Azért jó mások blogjait olvasni, mert egy-egy remekbeszabott témafelvetést minden különösebb gátlás nélkül le lehet nyúlni.

Bodza bejegyzéséről egyből eszembe jutott, hogy a mi történetünket is hónapok óta meg szerettem volna már írni. Nosza előre egy jobb világért, egy szebb jövőért, hátha ezzel egyszer elérjük, hogy a sok tanulságos dolgot olvasva és hallva az utánunk jövő párok kétszer is meggondolják, kire mikor hallgatnak és miért.

Tovább »

A kislurkó szerencsére jól van, és még keveset érzékel az apja rigolyáiból.
Rengeteg sztorit kihagytam, de mert elég egyértelmű vonalak mentén mozgok ebben a kérdésben, jó részüket pótolni tudom majd,hisz egy igazi M* íróhoz méltóan csak véges számú poénkodást tudok kiagyalni, úgyhogy egy idő után tuti a saját, korábbi szövegem fogom lenyúlni.

Meg aztán a fene tudja, ahogy az asszonyt elnézem, nem mindig értékeli az ilyeneket:

Nelis: Gyerek! Mit csinálsz???
Raon: Miért, mit csinált, drága?
Nelis: A kezemben jól elvan, de ahogy elfekszünk, állandóan a cicimet markolássza!
Raon: Fekszik a csaj, a keze a cicire tapadt, szerintem ez így teljesen rendben van...

... igazad van, inkább jöjjenek a képek.

 

Tovább »

Tudom, hogy ez nem verseny - csak a tények kedvéért.
Az Úr 2009. esztendejében, augusztus havának 29. napján, pontban 16:45 perckor eljött a nagy pillanat... A delikvens örömét és büszkeségét leírni nem lehet, de szerencsére akadt a közelben egy jó fotós.

 

Tovább »

Nos, talán az ilyenek miatt:

- idézet egy leadott rendőri jelentésből - 

"Járőrözés közben felfigyeltem egy emberre a parkban, aki éppen egy padra vizelt. Felszólítottam a cselekmény abbahagyására és arra, hogy igazolja magát, mire ő nyomatékosan felszólított anyámmal való közösülésre. Miután ez megtörtént, a kapitányságra kísértem... "

Rég volt már sportsérülésem - valahol számítottam is arra, hogy az öreg nemsokára aktivizálódni fog. Az alkalommal nem volt semmi baj, és szavam sem lehet, hisz az öreg a jeleket megküldve eleget tett a mindenható jóság mennyei követelményeinek. Tíz éve kopottnak számító aszfalt, a környező jegenyékről lehullott levéltörmelékekkel - ez alapban is csúszott, és eső után a pálya bizonyos részein egyértelműen életveszélyesnek számított. Ismerve magamat, egy pillanatra el is gondolkodtam azon, hogy... azután az alkalom függvényében (új kispályás csapatnál próbálkoztunk az öcsémmel edzőmeccsen, egy héttel a bajnokság kezdete előtt) úgy döntöttem, hogy "majd vigyázok magamra".

Tovább »

Az elmúlt két hétben egy Manifesztációs novellával éltem együtt^* - a család szerencsémre egész jól tolerálta a tortúrát. Mi több, a Lila Boszi alkalmasint remek partnernek bizonyult a rettegett dzsad szektavezér, az istentelen Khayama, és szent parainézise, a Vérlitánia körül bonyolódó történet bizonyos mellékszálainak elvágásában.

Lila Boszi tisztába teszi Ralist, aki az ilyenkor szokásos sírás-rívást produkálja. Történtetünk hőse, a szociálisan extra érzékeny és mérhetetlen fáradtsága ellenére jófejkedni akaró Raon ezt hallva elfordul az amund rémségektől, és - az ilyenkor szokásos módon - besegít azzal, hogy eltereli Ralis figyelmét. Az orrát harapdálja, a hasát csiklandozza: a lényeg, hogy az úr elfelejtse, miért is kellene annyira tiltakoznia.
Lila Boszi azt mondja Ralisnak:
- Na szép, neki bezzeg mosolygsz... bár végül is bármit megtesz érte.
Ralis nagy szemekkel néz, ezért Raon - merthát egy jó szülőnek ez a dolga - készségesen elmagyarázza neki a dolgot.
- Anyád arra céloz fiam, hogy nálunk a családban én vagyok a kurva.
Lila Boszi vérmes mosolyt villant:
- Persze, végül is te akarsz mágus regényt írni...
Raon mélyen beszívja a levegőt. Aztán kifújja. Aztán elfordul... aztán vissza és azt mondja:
- Meneszt a popódba, drága!

A nemes bosszú pár nappal később jött.
Az amund rémségek felett mélázó Raon egyszercsak felnéz a gép mellől és azt kérdi Lila Boszitól.
- Khayama?
Lila Boszi reakcióját kb. így lehetne megírni.
- ???
- Azt szeretném tudni, mikor lesz ebéd...

 

^* időközben elkészült, még az is lehet, hogy megjelenik.
És akkor a reklám helye egy eddig formálódó, immáron véglegesedő projectről:
Heidel Dan írói blogja.

Olyan filmeket sikerült megszereznem, hogy képtelenség lenne megfogalmazni ezt az örömöt, de tényleg. Hosszú évek óta kutattam utánuk, és most, hogy ott virítanak a winchesteremen, olyan érzés, mintha visszanőtt volna egy elvesztett végtagom.

Tovább »

Mint említettem, Ralis időközben szépen cseperedik.
Már felül is van három foga (illetve kettő biztosan, egy meg éppen előbújt) - ezzel a család csúcsragadozójává vált, mert ha nem is ő harap a legerősebben, ő bizony mindent megharap. Nem is értem, miért nem készítettek még egy "vigyázz, a baba harap" táblát, biztos sokat el lehetne adni belőle az erre fogékonyaknak.

Tovább »

Ezeket a képeket érdemes megnézni - egyik-másikról nehéz elhinni, hogy nem a legszuperebb digitális trükk. Elképesztőek. Brutálisak. Gyönyörűek.

Én az a fajta vagyok, aki a változásokat - a feladat nagyságától függően - szereti kerek időpontokhoz kötni. Tudom, hogy hülyeség, de az én elmémet könnyebb rávenni (átverni) úgy, ha a döntés megszületése után azt mondom, oké, akkor nem most három órakor kezdek neki a pl. rendszeres mosogatásnak, hanem akkor "holnaptól minden más lesz". Nem csütörtöktől, hanem hétfőtől, mert az egy új hét kezdete. Legyen a hónap eleje, évszakok váltása...
Ezért van nálam kiemelt jelentősége az év végi fogadalmaknak.

Tovább »

Túl sok halál történik mostanság körülöttem, jöjjön egy kis élet.

Kicsi Szilárd nemsokára nyolc hónapos lesz. Rengeteg új trükköt tud már, a minap pl. elkezdett felülni, és bár az még nem megy, elkezdett mindenféle akadályon átmászni. Elképesztően állhatatos gyerek, hetvenhatodszorra is nekifut, bármekkorákat is koppant előtte.
Ez az én fiam.

Szóval említettem volt ezt a marketingbaba dolgot - hogy ilyen képekkel lehetne népszerűsíteni a gyermekvállalást. Nos, kattints ide... és döntsd el magad, mi az igazság.

Tovább »

A mai este - a Szlovákia-Magyarország A-csoportos jégkorongmeccs történéseit látva - majdnem kétszer is kommenteltem. Először akkor, amikor a második harmadban 1-1-ra jöttünk fel, és azt hittem, ez lehet a harmad vége - merthogy már ez maga világraszóló diadal lett volna. Nem így történt, az utolsó két percben a szlovákok ütöttek két gólt, így 3-1 lett a második harmad vége.

Azután valami elképesztő csoda történt... 3-3-ra feljöttünk... és ha megússzuk a mérközés utolsó TIZENHÁROM MÁSODPERCÉT, történelmi lesz a diadal. Nem így történt, a szlovákok csak begyötörték a győztes góljukat, így nagy nehezen 4-3-ra hozták a meccset.

Ezzel együtt ez így is csak szuperlatívuszokkal említhető eredmény - és ennek már a nemzetközi sajtóban is ilyen visszhangja van.
Erre egyszerűen nincsenek szavak.

Az élet megy tovább, tartja az egyik legordasabb közhely - és lőn.
A magyar jégkorongválogatott a tragédia után először megverte 4-3-ra a világranglista 3. helyezett finneket, majd kikapott tőlük 6-0-ra, és utána a világranglista 8. Norvégiával egy újabb 4-3-as győzelem után az elmúlt évek legjobb játékát nyújtva 4-1-es diadalt hozott össze. Ez utóbbi kapcsán egy apróságról a Lila Boszi is megemlékezett egy posztban.

Csak viszonyításképp: a magyar válogatott 20. a világranglistán, így ezek az eredmények minden várakozáson felül valók. Pár nap múlva jön az oroszok elleni edző(!)meccs, majd Kanada, Szlovákia, Fehéoroszország, a világelit A csoportos körmérkőzései.
Ha az IHF vezetőibe szorult némi emberi érzés, a magyar válogatott mezén (amelyről egyébiránt azt érdemes tudni, hogy ez az első olyan válogatott mez, amelyen nem a Hungary, hanem a Magyarország felirat szerepel) ott lehet fekete csíkkal a #19 is.